Nem árt korán kezdeni! – A NÉBIH „Maradék nélkül” oktatási programja

 A NÉBIH Maradék nélkül programja a hazai élelmiszerpazarlás felmérését és csökkentését tűzte ki céljául. A 2018-ban publikált, reprezentatív kutatásukról már korábban olvashattatok a blogunkon. Ezen túl a program fontos célként kezeli az élelmiszerpazarlás megelőzésére vonatkozó tudatosság növelését is – főként az általános iskolások körében, méghozzá egy oktatási program segítségével.

0.jpg

Számos kognitív tudományterülettel foglalkozó tanulmány támasztja alá, hogy gyermekkorban könnyebben ismerünk meg és sajátítunk el új ismereteket, illetve ezek az szokások könnyebben válnak a mindennapi gyakorlatunkká a felnőtt korunkhoz képest. Emiatt fontos törekedni - már az egészen korai gyerekkorban - a széleskörű ismeretátadásra. Ez egy átlagos háztartásban magába foglalja az élelmiszerek beszerzésével, tárolásával, feldolgozásával kapcsolatos ismereteket, vagyis az élelmiszerpazarlást megelőző helyes szokások elsajátítását is. A gyerekek számára átadott, környezettudatos ismeretek pedig nemcsak a felnőttkori szokásokra lesz hatással, hanem elérheti akár a szülőket, a család felnőtt tagjait is.

A NÉBIH Maradék nélkül programjának egyik fontos pillére ezért a gyermeket célzó, oktatási tevékenység, melynek célja egy tudatosabban fogyasztó, kevesebbet pazarló szemlélet átadása. Általános- és középiskolák meghívására előadásokat és foglalkozásokat tartanak akár év közben, akár a nyári táborok alkalmával. Ezen kívül 2019-ben egy általános iskolásokat bevonó, online vetélkedőt is rendeztek, 2020-ban pedig rajzpályázatot hirdettek „Alkoss a bolygóért!” címen, melyre 3-6. osztályosok alkotásait várták. Ez utóbbin - az élelmiszerpazarlás elleni tematika jegyében - a nyertesek a saját iskolájuknak is nyertek 2 db komposztálóládát.

Az iskolás korosztályt célzó oktatási tudásanyag szerencsére a karantén napjaiban is elérhető és szabadon hozzáférhető. A NÉBIH honlapján sokszínű és széleskörű ismeretanyaggal bíró oktatóanyagokat találhatunk: online kiadványokat, prezentációkat (akár pedagógusok számára), munkafüzetet, animációs filmeket és foglalkoztató játékot is.