4 tipp a környezettudatos ünnepekért

Kis karácsony, zöld karácsony! Hogyan vezethetjük vissza az utóbbi évtizedekben egyre inkább a pazarló fogyasztásról szóló ünnepet az eredeti koncepciójához, azaz a meghitt együttléthez? Íme néhány tipp, ami a segíthet az ünnepi tudatosságban!

blog_14_1920x1080_1.jpg

  1. Ó, szép fenyő!

Ha környezettudatosra szeretnéd venni a karácsonyt, a legjobb megoldás egyértelműen az, ha földlabdás fenyőt választasz. Ha viszont nincs kerted, ahova később kiültethetnéd, dönthetsz az élő fa bérlése mellett is, ami szerencsére már egy hazánkban is elérhető szolgáltatás.

Bár a kivágott karácsonyfák miatt hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a december emiatt az egyik leginkább környezetkárosító hónap, de az igazság az, hogy a vágott fenyőnek még mindig kisebb az ökológiai lábnyoma, mint a műfenyőnek. A fákat ugyanis kifejezetten erre a célra termesztik, ráadásul az ünnepek elmúltával akár le is lehet darálni, majd és szerves komposztként felhasználni őket. A műfenyők ellenben nem újrahasznosítható anyagból készülnek, és minimum 10 karácsonyt meg kell érniük, hogy az előállításukkal járó CO2 kibocsátás megegyezzen a vágott fenyőkével.

Ha mégis sajnálod a kivágásra kerülő fákat, akkor vegyél second hand műfenyőt, vagy természetes anyagokból, például fából készült darabokat. Illetve amennyire lehet, törekedj a környezetbarát, lehetőleg újrahasznosítható karácsonyfadíszek használatára!

  1. Kevesebb ajándék, több szeretet

Ha szeretnéd az ünnepek környezettudatossá tételébe a családot is bevonni, idén közösen megegyezhettek abban, hogy visszafogjátok a felesleges és adósságba döntő ajándékozást, és inkább a minőségi, együtt töltött időre koncentráltok.

Sokaknál bevált stratégia, hogy csak a gyermekek kapnak ajándékot, míg másoknál az iskolákban is jellemző „húzás” vált be: advent kezdetén egy kalapban összesítik a családtagok neveit, majd mindenki húz egyet belőle, és csak azt a személyt ajándékozza meg.

Ha viszont szeretnétek mindenkit meglepni, akkor tudatosság útjára vezet az is, ha az ajándékkeret pár ezer forintban maximalizáljátok. Emellett az is egy lehetőség, ha az meglepetés jellegét határozzátok meg: a kézzel készített, személyes holmik a legtöbbünket boldogabbá teszik, mint egy századik háztartási gép vagy pulóver.

  1. Ne csomagolj!

Főként a karácsonynak köszönhetően csaknem 10-15 %-kal több szemetet termelünk decemberben, mint a többi hónapban: csak Kanadában évi 540.000 tonna (!) csomagolás kerül ilyenkor a szemetesbe. Ráadásul ezek nagy része csillogó, műanyaggal vagy bársonnyal kevert papír, így nem is lehet őket újrahasznosítani.

A legtudatosabb megoldás persze az, ha teljesen elhagyod az ajándékok csomagolását. Persze a szimbolikus eseménytől nem kell megfosztanod a szeretteidet: bevezethettek például egy kreatív „leleplezést”, azaz letakarjátok a meglepetést egy szép, külön erre a célra tartott ünnepi lepellel, majd közösen, akár énekszóval kísérve feditek fel az ajándékokat!

Ha azonban szeretnéd megtartani az ajándékok bontogatásának szertartását, érdemes sokszor újrahasználható megoldásokban gondolkodni: használj már meglévő újságpapírokat, zacskókat, befőttesüvegeket, fémdobozokat, kézzel készített vagy erre a célra vásárolt vászonzsákocskákat. Vagy bevezetheted a japán furoshiki csomagolást is, melynek keretében az ajándékot egy dekoratív kendőbe burkolod.

  1. Át- és újragondolt ünnepi menü

Mivel a Tudatos elsősorban az ételpazarlás elleni harcban segíti a követőit, nem mehetünk el szó nélkül amellett a rengeteg élelmiszer mellett sem, amit az ünnepek alkalmával feleslegesen kidobunk. Érdemes lehet tehát, ha ezen a téren is magadra (és a családra) parancsolsz, és mértékletességre törekedtek. Ezt a gyomrotok és a mérleg is meg fogja hálálni.

Tervezzétek meg előre a karácsonyi menüt, és egyeztessetek a rokonokkal, hogy ki milyen téren tudja kivenni a részét az ünnepi lakomából. Az elfogyaszthatatlan mennyiség és választék helyett pedig inkább kevés, de különleges ételt készítsetek!

Ha igazán feketeöves bolygóvédő vagy, akkor a karácsonyi menüben is igyekezz csökkenteni a vörös húsok mennyiségét és növelni az egészségre is jótékony hatású, növényi alapanyagok arányát. Használj szezonális alapanyagokat, és szerezd be őket helyi, magyar termelőktől, mert így a szállításból fakadó CO2 kibocsátással sem terheled annyira a bolygót. Ha mégis megmarad némi étel a karácsonyi lakomából, az se landoljon a kukában: fagyaszd le a maradékot, vagy új köntösben főzd őket újra, de az ünnepi jótékonykodás szellemiségében akár rászorulóknak is adományozhatod!